2018. május 8., kedd

[Filmekről] HONG Ji-young: WILL YOU BE THERE? (2016)

홍지영: 당신, 거기 있어줄래요 (2016)

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________



Ízig-vérig romantikus történetet fogunk látni, ezúttal az időutazós filmek világába ágyazva. Annak ellenére, hogy egy tragédia körül forognak az események, mégsem kell nagyon megrázó élményre számítani. Várhatóan lesznek, akiknek éppen ezért a film kissé könnyednek fog bizonyulni, mások talán éppen emiatt fogják kedvelni. 


 


A film felvezető jelenetei, amelyek azt hivatottak elmagyarázni, hogy miként jut főhősünk az időutazást lehetővé tévő pirulákhoz, kissé mást ígérnek, mint amit a folytatásban kapunk. A tempós drámaiság megmarad, de szerencsére eltűnik az a miszticizmus, mellyel az öreg kambodzsai ábrázolásában oly komolyan próbálkozik HONG Ji-young rendező, hogy az már szinte az ellentétébe csap át, nehéz is mosolygás nélkül megállni.

A humor finoman átszövi a film egészét, kihasználva a helyzetkomikumok sokaságát. Így remek játékteret nyújt elsősorban a két főszereplő számára, aki valójában egy, hiszen ugyanannak a személynek a fiatalabb és idősebb lénye találkozik egymással, hogy megváltoztassanak egy múltban bekövetkezett, végzetes balesetet. A két színész, KIM Yun-seok és BYUN Yo-han remekül él is a lehetőséggel, miközben a drámaiságuk mit sem veszít az erejéből, és ugyanez jellemzi a legjobb barátot játszó KIM Sang-ho alakítását is. A lány szerepében CHAE Seo-jin bámulatosan bájos és kedves jelenség, egyszerűen romantikus heroine-nak lett teremtve. Idősebb énjét KIM Ho-jung kelti életre).


KIM Yun-seok

BYUN Yo-han
CHAE Seo-jin
KIM Sang-ho
 

Kiemelendő, hogy a film maradéktalan látványt nyújt, HONG Ji-young érzékeny filmes látásmódja rendkívül megragadó. A forgatókönyvet is ő jegyzi, amely Guillaume Musso francia író hasonló című regényének adaptációja. 


HONG Ji-young

A történet bár az idősíkok között ingázva, de mégis lineárisan halad előre. A legnagyobb izgalmat a nézők számára annak végiggondolása rejti, hogy a múlt egyes elemeinek megmásítása milyen hatással lehet a jövőre. Bár fordulatokban nincs hiány, az események gördülékenyen követik egymást, talán túl gördülékenyen is, ezáltal folyamatosan érzékeltetve, hogy nem kell halálra izgulnunk magunkat.

A végső jelenetsor ismét kissé leválik a film egészéről. A megoldás túl triviális, és az az egyetlen célja, hogy gyorsan elnavigáljon a megnyugtató befejezés felé. 

Mindezzel együtt kellemes, szórakoztató élményben lesz része mindenkinek, aki ezt a filmet választja. 



Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint IGEN.
































































































1 megjegyzés:

  1. A filmhez 2017 júniusában készítettem magyar feliratot:
    https://birikorea.blogspot.com/2017/06/will-you-be-there.html

    VálaszTörlés